Megkerestem a repülőn a helyem és leültem. Remek, nincs mellettem senki… Ahogy mondta Peti, bekapcsoltam a skype-t és rögtön hívott az egyik legjobb barátnőm. Felvettem.
- Helló London- köszöntöttek. Akik az utcán álltak mikor mentem, mind ott voltak.
- Sziasztok!!!- eközben leült mellém egy ember, de nem néztem meg ki az. Arra lesz még időm.
- Készültünk neked egy meglepetéssel.
- Még egyel?!!
- Na figyelj!! Mehet?
- Aha!- mondtam.
- Nem tőled kérdeztem- nevetett. És egyszer csak elkezdődött Bruno Marstól Count On Me… A kedvencem és bejött a képbe Peti is és együtt énekeltek, amire én hangosan felnevettem, mert inkább halandzsáztak és hát nem a legjobb hangú társaság vagyunk.
- Énekelj te is!!!- utasítottak.
- De csak most!!- és rázendítettem én is a többi utasok és szomszédom örömére . Peti néha elhülyéskedte, hogy ne legyen annyira szomorú - Köszönöm!! Neked is Péter!- és a szám végén mutattam egy szívecskét. Mikor Pet meghallotta, hogy mit mondok elfintorodott, mire ismét kitört belőlünk a röhögés. A repülőn megszólalt egy hang, hogy lassan felszállunk, kapcsoljuk be az öveinket.
- Le kell tennem- húztam el a szám.
- Rendben, majd híííííívj!!!- mondták, mindenki szívecskét mutatott ahogy én is és leraktam. Nagyot sóhajtva dőltem hátra, olvastam a most érkezett sms-eket és válaszoltam amíg lehetett. Aztán elkezdett gurulni a gép és eltettem. Ezt különösen utálom, úgyhogy a szomszédom felé fordultam, hogy bocsánatot kérjek az előbbi ért. Aztán amikor megláttam ki ül mellettem, elfelejtettem levegőt venni. NIALL HORAN volt!!! És mosolygott…
- Öhm… Elnézést az előbbiért… Csak elbúcsúztak…- szólaltam meg angolul.
- Nem gond. Élvezet volt nézni- mondta és egyszerre nevettük el magunkat- Niall Horan- nyújtott kezet.
- Ella Váradi- ráztam meg a jobbját- Magyar vagyok- válaszoltam értetlen tekintetét látván.
- Furcsa név…- jegyezte meg.
- Nyugi a tied is- vágtam rá rögtön.
- Klassz! Egy visszavágós lány…- mosolyogott, mire megvontam a vállam és elmosolyodtam, mert megláttam a rengeteg kaját előtte.
- Te meg egy evős fiú?- kérdeztem.
- Aha. Látom, szereted, ha tied az utolsó szó…
- Hát lehet, mert mindenki ezt mondja…- vettem vissza kicsit magamból.
- Nem baj, nem azért mondtam- mosolygott- Szerintem jól áll.
- Hát… Akkor köszi- viszonoztam a mosolyt. Nagyon kedves srác. Lehet, hogy máris találtam egy barátot? Igaz, hogy nem olyat, mint amire Peti gondolt, de legalább van egy repülős társam.
- Félős vagy?
- Hát… nem… nem igazán- mondtam. Mire kaptam egy kétkedő pillantást- Najó … Egyáltalán nem vagyok!- jelentettem ki „szerényen”. De hát ez az igazság…
- Akkor nézel velem filmet?
- Öhm… Legyen, milyet?
- Horrort- ennél a kijelentésnél ráfagyott az arcomra a mosoly. Nem félek a horrortól, de nem is vagyok értük oda… Na jó, kicsit félek tőle- Ezek szerint mégis félsz?
- Nem! Jó lesz! Mit nézünk?
- Démonok között?
- De annak még a premiere sem volt. Csak pár nap múlva lesz.
- Tudom. Eljössz velem?- kérdezte- Mint barát?- tette hozzá.
- Látom könnyen barátkozol!- nevettem- És örömmel elmegyek. Legalább lesz egy ismerősöm.
- Szuper! Végre valaki, akivel elmehetek! Add meg a számod- nyújtotta a telefonját.
- Oké. Te is a tiedet- cseréltünk telefont.
- Ééés… most is nézel velem filmet?
- Igen. Tudod, az előbb, azt hittem, hogy most-ra gondolsz- nevettem.
- Bloody Mary?
- Láttam.
- Slender men?
- Jó lesz.
Betette a DVD-t és a fülhallgatókat és elkezdtük.
- Nem is nézed a filmet! Csak a kezedet…- mondta a negyedénél- még, hogy nem vagy félős…
- Képzeld, nem vagyok, csak én nem így nézek horrort- keltem saját védelmemre.
- Akkor, hogy?- érdeklődött gúnyosan.
- Fogom valakinek a kezét!- mondtam gondolkodás nélkül.
- Akkor tessék!- tette a karfára a kezét. Nem vagyok az a szégyenlős lány, úgyhogy megfogtam és ezentúl így néztük. Kicsit később azonban nehezek lettek a szemeim és elaludtam. Azt álmodtam, hogy Magyarországon vagyok a barátaimmal, ezért inkább kinyitottam a szemem és körülnéztem. Láttam, hogy sokan alszanak, de Niall kitartóan nézi a filmet.
- Jó reggelt!- köszönt.
- Milyen reggelt, te?!- kérdeztem álmosan.
- Tudod, ez így nem ér, hogy elalszol a film felénél… Ezért nem vagy félős!
- Hát lehet, hogy van benne valami- és visszagondoltam, hogy mindig este néztük és általában a végén már aludtam.
- Miért? Azt szeretnéd, hogy rettegve bújjak hozzád?- kérdeztem „felháborodva”.
- Akár- vont vállat- Na, végig nézed velem? Még nincs vége.
- Ahaaa… - és újból a filmre szegeztem a tekintetem.
- És mi lesz az idebújással?- kérdezte. Nem gondoltam, hogy tetszem neki, mert csak piszkál, de elvoltunk.
- Szeretnéd, hogy elaludjak a válladon, mit romantikus filmekben? Csak mert az lesz a vége, ugyanis álmos vagyok…
- Ahogy a hangodból hallom nem nagyon szereted a romantikus filmeket…
- Hát… Néha rám jön a „csakromantikusfilmetakaroknéznisemmimást”. Amúgy nincs bajom velük, de általában nem nagyon nézek, mert nyálasak.
- Értem… Ésszerű válasz. Na nem jössz?- mosolyog „huncutul”.
- Nem bánom…- hajtom a vállara a fejem. A kezét azóta fogtam- Örülsz?- néztem rá fel.
- Ha tudnád mennyire…
- Akkor jó.
Ahogy megjósoltam, elaludtam a vállán és szerencsére álomtalanul. Annyira kényelmes a válla! Igaza volt Petinek, kell nekem egy olyan barát is. Állítólag helyesek az angol fiúk…
- Hé, Ella!- szólt egy ismerős hang- Ella nemsokára megérkezünk, kapcsold be az öved.
- Ühüm…- hümmögtem, de nem fogtam fel, hogy mit kér.
- Ébren vagy? Érted, amit mondok?- kérdezte. Erre is hümmögtem egyet és tovább aludtam. Éreztem, hogy elengedi a kezem és bekapcsol, majd újra megfogja az egyik kezével az enyémet a másikkal meg pofozgat, hogy ébredjek fel.
- Mi az?- nyöszörögtem.
- Nyisd ki a szemed, itt van London.
Kipattantak a szemeim és kinéztem a mellettem lévő ablakon. Hát leírhatatlan mennyire gyönyörű… fentről… kivilágítva… Csak ámultam és bámultam. Aztán észrevettem, hogy még mindig szegény Niall kezét fogom.
- Bocsi, csak már megszoktam,- mosolyogtam és ki akartam venni a kezéből a mancsomat, de nem engedte.
- Nem baj már én is- válaszolta. Éreztem, ahogy a gép ereszkedik. Utálom ezt a részét a repülésnek, olyan ijesztő. Automatikusan jobban megszorítottam Niall kezét.
- Nincs baj, csak ereszkedik- nyugtatott.
- Oké, csak utálom…
A gép leszállt és már csak gurult.
- Tudod, hogy tudsz elmenni a lakásodba?- kérdezte.
- Nem. De nem baj, mert a taxi biztos tudja- ásítottam, nyújtóztam egyet és kikapcsoltam az övem, mert időközben megállt a gép.
- Elvigyünk?
- Nem is tudom…
- Naaa, ne kéresd már magad! Akkor inkább úgy mondom: Elviszünk!
- Jó, köszi- mosolygok és felállunk.
- Ezt vedd fel, a biztonság kedvéért- nyújt oda egy napszemüveget.
- Minek? Sötét van- értetlenkedtem, mire csak rám mosolyog és hirtelen leesett- Ó! Bocsi, oké, el is felejtettem, hogy híres vagy. Akkor inkább majd fogok egy taxit.
- Ne butáskodj! Ilyenkor nem fogsz tudni hívni-és elém rakta ismét.
- Van nekem is- mosolygok és kutatni kezdek a táskámban- Tudtam, hogy valamit ott fogok hagyni- morgolódok.
- A sors is így akarja, hogy EZT vedd fel!- Most már elfogadtam és felcsúsztattam a hajamba- Nem hajráfnak adtam…
- De a gépen még nem kell fel vennem szerintem- vágtam rá és kinyújtottam a nyelve, mire megforgatta a szemét. Maga elé engedett és utolsókként hagytuk el a repülőt.
Felvettem a csomagomat, aztán Niall cipelte (ha már felajánlotta, akkor cipelje egy fiú) és elindultunk az aulához. Ahogy kiértünk egy csomó fotóst láttunk és egy pár lelkes rajongót meg egy nagydarab embert.
- Tök jő… Így most neked fogják kiégetni a szép szemedet a vakuk…- jegyeztem meg epésen.
- Még mindig jobb, mintha a tied menne tönkre- és adott egy puszit a fejemre- Helló Paul!- köszönt- Haza visszük Ellát, jó? Most költözik ide.
- Rendben, gyertek- szólt. Niall megragadta a kezem és maga után húzott. Nem emlékszem, hogy jutottunk el a kocsiig, annyira gyorsan lezajlott minden. Viszont félek, hogy azt fogják hinni, hogy Niall-lel járok… Na, mindegy ezen majd később érdemes rágódni.
- Szóval szerinted szép a szemem?- kérdezte, miután elmondtam a címet és elindultunk.
- Aha- miért tagadjam? Ha már egyszer kicsúszott a számon, akkor már bármit mondhatok…- Viszont megtarthatom a szemcsid? Mert nekem ugye otthon maradt és ez mától számomra egy emlék ereklye.
- Persze- mosolygott. A kocsi megállt, kiszálltunk és kivettük a bőröndöm. Felnéztem a házra és büszkén elmosolyodtam. Ennek a háznak a legfelső szintjén, azaz a 4.-en van a lakásom. Niall cuki volt és felcipelte a lépcsőn a csomagom (lift nincs, de nem baj, mert amúgy se liftezek, inkább napokig lépcsőzök), kinyitottam az ajtót és büszkén néztem végig a tetőtéri lakáson. Egy nappali, szemben vele (és egyúttal a bejárati ajtó mellett) egy kicsi konyha, kis folyosó, aminek a végén egy fogas állt és két ajtó. Az egyikből a hálószoba a másikból egy kis fürdő nyílt.
- Ez az! Ugye milyen szép?- kérdeztem felé fordulva. Majd hirtelen visszafordultam, de összeakadt a lábam és elestem, persze Niall, rögtön felsegített, de amint elengedett, megint a földön kötöttem ki. Elkapott a röhögő görcs… Remek!!!
- Min nevetsz annyira?- hajolt felém kedvesen, amikor kellőképpen lehiggadtam. Legalábbis ő így gondolta. Ugyanis amikor szólásra nyitottam a szám, újból rám tört- Tiszta dili vagy- nevetett. Aztán 15 perc röhögés után, mikor már nagyon fájt a rekeszizmom, tényleg lehiggadtam és hirtelen zsibbasztó álmosság lett rajtam. Már majdnem elaludtam, amikor két kéz talpra állított a földről és szembe találtam magam egy szőke, mosolygós fiúval- Mi volt ez?- kérdezte.
- Tudod, amikor már nagyon fáradt vagyok, akkor rám törnek ilyenek…
- Ez most burkolt célzás, hogy menjek el?
- Nem! Maradj! Majd én alszom a kanapén- mosolygok.
- Csak vicceltem. Még találkozunk- puszilta meg az arcom.
- Remélem is- Lábujjhegyre álltam és én is adtam neki egy puszit.
- Szia!
- Szia!
Becsuktam az ajtót, bementem a szobába és beájultam a kényelmes ágyba. Vagy mégsem… A filmekkel ellentétben, nem volt beágyazva. Csak az ágykeret és a matrac volt. Akkor ma mégis a kanapén alszom. Fogat mostam, lekapcsoltam a lámpát, elbotorkáltam a kanapéhoz és ráfeküdtem. Épphogy elfértem. Azt hiszem, ezt hívják mázlinak.
Eltelt egy fél óra, de mégsem tudtam elaludni. Valami ott motoszkált a fejemben, ami egyszerűen nem hagyott békén. Elvettem az asztalról a telefonom és felhívtam Niall-t.
- Halló?- kérdezte rekedten, szóval alszik.
- Szia! Ella vagyok… Tudod a rep…
- Tudom.
- Felébresztettelek?
- Igen…
- Akkor bocsi, csak azért hívlak, hogy lenne-e kedved valamikor majd megmutatni a várost… Csak mert senkit nem ismerek és a várost sem és…
- Ella!- szakított félbe.
- Tessék?
- Igen.
- Hm? Ja, oké… Köszi!
- Furcsa, de én úgy képzeltem, hogy majd holnap elmegyek hozzád és megkérdezem, megmutathatom-e a várost- nevetett.
- Akkor megspóroltam egy sétát- mosolyogtam.
- Tudom, úgyhogy szégyelld magad!- „szidott le”.
- Inkább te!
- Miért?
- Mert lassú voltál- nevettem- Akkor majd találkozunk, jó éjt!
- Jó éjt- köszönt és bontottam a vonalat, bemutatva, hogy ebben is gyorsabb vagyok.
Visszatettem a mobilom és végre, nyugodtan, álomtalanul elaludtam…