Olyan jó volt ismét mellette ébredni! A szobában még félhomály volt, a sötétítők alig engedtek át némi fényt. Fogalmam sem volt mennyi lehet az idő, ezért el kezdtem körül nézni a szobában, hogy megtudjam. Pillantásom először az éjjeli szekrényre esett és láttam egy képkeret sötét körvonalait. Felvettem az ágy mellől a telefonomat (nem tudom, miért raktam oda) és a képernyő fényének segítségével megnéztem a képet. Az volt ott, amit én adtam Niall szülinapjára. Mosolyogva mellé raktam a mobilomat és visszafordultam hozzá. Nem láttam az arcát, de tudtam, hogy édesen alszik még mellettem. Lágyan el kezdtem cirógatni az arcát, hogy ő is felkeljen. Megfogta a derekam, közelebb húzott magához és a nyakamba fúrta az arcát.
- Niall, ha már felkeltél, nézz rám azokkal a gyönyörű szemeiddel! –nevettem halkan. Kibújt a „menedékéből” és adtam egy puszit az arcára –Jó reggelt!
- Miért ébresztettél fel ilyen korán? –kérdezte suttogva, de lehetett hallani a rekedtséget a hangjában.
- Mert felkeltem és unatkoztam. Egyébként örülj neki, hogy nem hideg vízzel tettem meg.
- Én meleg vizet locsoltam volna rád –mentegetőzött –Mennyi az idő? –ásított.
- Nem tudom –elvettem az éjjeli szekrényről a telefont –Egészen pontosan 4 óra lesz 3 perc múlva.
- Délután?! –döbbent le.
- Nem igazán…
- Mióta vagy korán kelő?
- Nem vagyok az. Legalábbis eddig magamtól soha nem keltem még ilyen korán. Lehet, megszoktam már, hogy nem alhatok bármeddig.
- Mikor keltél Berlinben?
- Reggel 5-6 között.
- Visszaalszunk? Vagy… -folytatta, amikor nem válaszoltam –Szeretnél valamit csinálni? –ült fel és megdörzsölte az arcát.
- Elmegyünk sétálni a parkba?
- Ennyire tetszik?
- Most tudnánk a nélkül mászkálni, hogy fényképeszkednél meg ilyenek…
- Akkor menjünk –húzott fel és adott egy puszit az arcomra.
Gyorsan felöltöztünk. Én a tegnapelőtti ruhámat és Niall egyik meleg pulcsiját vettem fel, hogy ne fázzak, ő pedig egyszerű farmert, (fehér hosszú ujjút, amin kirajzolódtak az izmai) és egy dzsekit. A reggelit most kivételesen kihagytuk (bár a haspók akart, de sikerült lebeszélnem) és elindultunk.
Szőke barátomnak köszönhetően az egész „túrát” végig beszéltem. Nem mintha nehezemre esett volna. El kellett mesélnem az egész berlini hónapot onnantól, hogy ő leszálltam a gépről. Természetesen azt a rész kihagytam, amikor enyhén ittas állapotban felhívott. Másfél óra múlva beborult és félő volt, hogy esni kezd az eső, ezért visszamentünk hozzá. Nagy mázlink volt, mert amint levettük a cipőnket leszakadt az ég és óriási vihar tört ki. Dörgött, villámlott, fújt a szél és olyan sötét lett, mintha este lenne, pedig egészen kivilágosodott már. Megreggeliztünk majd úgy döntöttünk, hogy visszafekszünk egy kicsit és filmezünk. Mivel én választhattam, ezért a Gagyi mamit raktuk be. Niall-nek tengernyi filmje van, mégis pillanatokon belül megtalál bármit.
- Vígjátékokból pedig ez az egyik kedvencem –világosítottam fel, miután elkezdődött.
- Megjegyzem –bólintott komolyan, majd ellágyultak a vonásai és magához húzott. Kis idő múlva hirtelen eszembe jutott, hogy még nem is írtam Eric-nek, holott megígértem, szólok, ha visszaértem Londonba. Kivettem a zsebemből a telefonomat és eleget tettem az ígéretnek.
„Találkozunk valamikor? Mesélhetnél kicsit. xxEric”
„Jövő hét? Ennél egyelőre nem tudok pontosabb időpontot mondani.”
„Rendben. És most otthon vagy?”
„Nem. Niall-nél J”
„A másik tippem ez volt. Akkor majd találkozunk.” Elraktam a telót és átöleltem Niallt, viszont ő nem tett így.
- Baj van? –néztem fel az arcára, de nem tudtam róla semmit leolvasni, mert kifejezéstelen volt. Van egy olyan érzésem, hogy ez nem fog jóra kilyukadni.
- Nincs.
- Figyelj! Előbb utóbb lesz barátom. Nem Eric-re gondolok, mert őt nem szeretem úgy, de nem leszek örökre szingli. És ő is nagyon jó haverom.
- Akkor legyél az ÉN barátnőm –mondta és felült ő is.
- Te-Tessék? –kérdeztem ijedten, pedig sajnos elég jól értettem és nem sok kedvem volt újra hallani a szájából.
- Szeretlek Ella és úgy érzem, hogy ez már több irántad, mint barátság…- kezdte a vallomást.
- Ne! –szakítottam gyorsan félbe –Én is így éreztem, de aztán elmentem Berlinbe és sikerült rendeznem magamban ezeket a dolgokat.
- Miért?
- Azért, mert híres vagy és ott van a banda, a rajongók, meg… Sajnálom –álltam fel gyorsan, lerohantam, felvettem a cipőm, kimentem és futottam.
Megálltam a park bejárata előtt és némi töprengés után beléptem a kapuján. Senki nem volt ott rajtam kívül, amit nem is csodálok. A vihar még mindig tombolt és hideg eső szakadt, de ennek majdhogynem örültem. Lassan sétáltam átfagyva és csak az arcomon lefolyó forró könnyek melegítettek. Szerintem 10-15 perc múlva kellőképpen lehiggadtam ahhoz, hogy ne sírjak. Nem szoktam kiborulni, csak nagyon néha és ez most úgy tűnik egy ilyen alkalom volt. Nem sírtam, amikor Niall leszállt a gépről és tudtam, hogy nehéz feladat vár rám kint a tanuláson kívül. Akkor sem borultam ki, amikor részegen felhívott és elmondta, amit most akart. Azután megjöttem és örömmel tapasztaltam, hogy sikerült ismét csak barátként tekinteni rá. Azt hittem erős vagyok, de nem számoltam a vallomásával. Most azt mondanám, hogy ennél rosszabb már nem jöhet, de sajnos saját tapasztalatomból tudom, de, lehet. Habár nem tudom mi.
Sétáltam pár kört, nem számoltam mennyit, nem érdekelt és így legalább az idő is telt. Nem volt kedvem hazamenni, ülni egyedül és magányosan lassan zombivá válni. Sajnos most senki nincs aki mellettem lenne és, ami még rosszabb félek, hogy egy nagyon jó barátomat vesztettem most el és ebbe bele fogok roppanni.
Aztán mégis haza indultam, mert rájöttem, hogy ha itt fogom eltölteni az egész napot, tuti lebetegszem. Útközben eszembe jutott, hogy Niall-nél maradt minden cuccom és a kulcsom is. Még szerencse, hogy a vaskapun be tudok jutni, azon túl legalább szárazság van. Amíg pedig nem nyugszom le, Eric-hez becsöngetek, és előre hozzuk a találkozót, azután meg elmegyek Niall-höz és megbeszéljük a dolgokat. Igen, ez tökéletes terv. Már ha lehet ebben az esetben valami tökéletes. Sóhajtva és csigalassúsággal írtam be a kódot és beléptem. Felvonszoltam magam a lépcsőn, közben megnéztem, milyen állapotban van a telefonom, mennyit ártott neki az, hogy elázott, de aztán rájöttem, hogy szerencsére vízállót vettem. Elérkeztem Eric ajtajához, becsengettem, de senki nem jött ki. Biztos dolgozik… Leindultam a lépcsőn, amikor jött egy olyan megérzés, hogy menjek fel a lakásomhoz. Sóhajtva visszafordultam, mindegy-mindegy alapon, mert már nem volt veszteni valóm. Az utolsó lépcsőfordulónál jártam, amikor lefelé jövő lépteket hallottam. Bevallom eléggé meglepődtem, mert csak én lakom a 4.-en. Viszont amikor megláttam a személyt, aki lefelé baktatott lefagytam, de ő is. Azonban a sokk csak egy pillanatig tartott, legalábbis nála.
- TE MEG HOL VOLTÁL?! NAGYON REMÉLEM, HOGY ZÁRT HELYEN ÉS NEM EGÉSZ VÉGIG KINT SÉTÁLGATTÁL! –dörrent rám. Még soha nem láttam ilyen… ilyen dühösnek és elég rémisztő látvány volt, hogy az örökké mosolygós fiút, most komor és szigorú arccal láttam. Egy időre csend állt be. Én a meglepettségtől még nem tudtam megszólalni, ő pedig gondolom próbálta lenyugtatni magát. Végig néztem rajta és láttam, hogy ő is vizes, bár nem annyira, mint én.
- Öh. Te, hogy kerülsz ide? –csak ennyit bírtam kinyögni, azt meg, hogy hol jártam, nem mertem elmondani.
- Csak úgy felpattantál és elmentél, tudod, hogy aggódtam?! Nálam volt mindened, rögtön idejöttem, hátha te is így teszel… Próbáltalak hívni, de nem vetted fel a telefont.
Kivettem a zsebemből, feloldottam a képernyőt és valóban elég sok nem fogadott hívásom volt, tőle. Mivel lenémítva volt, ezért nem hallottam. Majdnem megint kitört belőlem a sírás, de inkább visszafojtottam.
- Itt a kulcs –adta oda –Gyere, öltözz át, mert megfázol –mondta, de a hangja most még rémisztőbb volt számomra. Szomorú és csalódott. Maga elé engedett és követett.
Bementük, első utam a szobámba vezetett. Elővettem Peti egyik régi pólóját és egyik boxerét, majd ezzel a pakkal visszamentem a nappaliba. Niall még az ajtóban állt és láttam rajta, hogy nem tudja, most mi legyen. Odanyújtottam a ruhákat, bekapcsoltam gyorsan a fűtést és bementem a fürdőszobába. Levettem a ruháimat és beálltam a zuhany alá. Legszívesebben órákig álltam volna ott, de amint átmelegedtem kiszálltam és megtörölköztem, hiszen Niall kint volt és még egy beszélgetésen is túl kellett esnünk. Kicsit rászárítottam a hajamra, körbetekertem magamon a törölközőt és félve kiléptem. Nem néztem semerre, csak átmentem a szűk folyosómon, egyenesen a szobámba, ami közvetlenül a fürdővel volt szembe. Felvettem egy melegítőnadrágot és felsőt, majd a nappali felé vettem az irányt. A körülbelül 5 lépés hosszú folyosón végigmentem és megláttam Niall-t a konyhában, amint 2 bögrével a kezében mosolyogva elindult felém. Az egyiket belenyomta a kezembe és el kezdtük iszogatni.
- A tiednek miért van olyan furcsa színe? –kérdeztem pár korty után –Egyébként finom lett.
- Köszönöm. Mert tej is van benne, megkóstolod? –nyújtotta. Félénken elfogadtam és belekortyoltam. Csak azért nem köptem ki, mert Niall is jelen volt. Hogy bírja ezt a borzalmat meginni? Pedig nem is éreztem normálisan az ízét, mert bedugult az orrom. Neki meg még ízlik is! –Na, milyen? –kérdezte szélesen mosolyogva.
- Hát…- adtam vissza –Azt hiszem, maradok a sajátomnál.
- Na, gyere! –nevetett, átkarolt, odavezetett a kanapéhoz és gondosan körém csavart egy meleg pokrócot (ami nagyon jól esett, mert még így is majdnem megfagytam), ő meg leült az egyik majdnem velem szemben lévő fotelba. Kérdőn néztem rá.
- Ne haragudj! –mondta –Lehet, hogy igazad van, nekem is sokat jelent a barátságunk, de úgy éreztem, hogy már több van köztünk. Sajnálom, tévedtem… Ha szeretnéd még legyünk barátok és felejtsük el azt, ami ma idáig történt. Szeretném, ha minden a régi lenne.
Erre csak bólintani tudtam. Féltem, ha egy szót is megpróbálok mondani, síró görcsöt kapok. Az életemben a legfontosabb embernek, most fájdalmat okozok. Nem szabadott volna, ennyire közel kerülnünk egymáshoz, de megtörtént és ezen már nem lehet változtatni. Nem tudnék és nem is akarok. Képtelen lennék rá, túl sokat jelent nekem, hogy csak úgy elengedjem. Bárcsak nem találkoztunk volna. Bárcsak nem jöttem volna Londonba. Ő is és én is a barátainkkal lennénk.
- Viszont –folytatta –azt ne felejtsd el, hogy én mindig szeretni foglak –mondta mosolyogva, de még mindig a némát játszottam és az utolsó 2-3 gondolatom járt a fejemben –Min gondolkodsz?
- Hogy mindkettőnknek jobb lett volna, ha otthon maradok –bukott ki belőlem, pedig ezt nem akartam elmondani neki. De nem tehetek erről. Mindig, amikor vele vagyok, elmondom az összes gondolatom és szerintem ő is így tesz. Hiszen ezért vagyunk most így itt.
- Ez NEM igaz!! Ezt a találkozást nem tudtad volna elkerülni. A sors akarta, hogy mi megismerjük egymást és nem lehet ez ellen mit tenni. És ezért nagyon hálás vagyok –mosolygott, de nem úgy, ahogy szokott. Őszinte volt, de ott volt mögötte a bánat is, hiába próbálta elrejteni, már ismerem annyira, hogy mindent meglátok rajta –Nézünk filmet? Vígjáték jó lesz? Gagyi mami? –folytatta, amikor rájött, hogy nem fogok egyhamar válaszolni –Nem tudom te hogy vagy vele, de én nagyon szeretem. Meg van neked? Nincs? Semmi gond, szerencsére nálam pont van! –vette el az asztalról a DVD-t és berakta, én pedig egy jót mosolyogtam ezen –Mit mosolyogsz? –ült szorosan mellém.
- Rajtad, hogy milyen jól elbeszélgetsz magadban.
- Mivel te nem vagy hajlandó megszólalni –nevetett –Ja, és elhoztam a cuccaid –mutatott a háta mögé, ahol gondolom a táskám volt. Nem sokkal később el kezdett rezegni a telefonom. Elővettem, Eric… Levettem a rezgőt is, megvártam még megunja, kikapcsoltam és a kanapé másik oldalára dobtam. Szerencse, hogy csak 4 személyes és nem kellett nagyon dobnom, mert így is majdnem leesett.
- Hogyhogy nem vetted fel? –kérdezte Niall. Mosolyogva megvontam a vállam és hozzá bújtam.
- Szabad? –néztem rá félve.
- Neked? Bármit –adott puszit a fejemre, átölelt és még jobban magához húzott.
Katasztrofálisan kezdődött ez a nap és végtelennek tűnt. Bár lehet, hogy az is. Számomra elég furcsa, hogy még csak délelőtt 10 óra van. Néztem egy ideig a filmet, majd amikor már nem tudtam nyitva tartani a szemeim, lecsuktam őket.