Ez nem lett valami hosszú rész, ezért holnap felrakom a következőt. :) Egyébként 4 napont fogom. Pati
Ma reggel nem ébredtem valami boldogan… Itt áll előttem az egész nap és egyedül fogom tölteni, mert Niall fotózáson lesz. Persze nem várhatom el, hogy mindig velem legyen, hiszen neki is vannak barátai és munkája. Ráadásul úgy is meg kell szoknom, hogy nem láthatom minden nap, hiszen szeptembertől el kezdek az 1 éves tanfolyamra járni, azért, hogy majd komolyabb munkákat is kapjak a cégnél, tolmácsként. Igaz, hogy nem lesz diplomám, de legalább lesz egy klassz, jól fizető állásom. Hiszen hány diplomás ember van manapság munka nélkül? Legalábbis Magyarországon van, aki ilyen végzettséggel WC-t takarít… Szóval szerencsésnek mondhatom magam.
Ezeken tűnődve feküdtem az ágyamban, majd amikor már nem voltak értelmes gondolatai, kikászálódtam az ágyból, beágyaztam és megmosakodtam, felöltöztem.
Éppen reggeliztem, amikor csengettek a kaputelefonon. Egy pillanatig reménykedtem abban, hogy Niall lesz, de aztán gyorsan elhessegettem a gondolatot, mert 1. fotózáson van, vagy lesz, 2. Ő mindig az ajtóm előtt szokott csöngetni. Tényleg, majd meg kérdezem, hogy, hogy csinálja. Elvégre vagy kóddal, vagy kulccsal lehet bejutni a lenti vasajtón.
- Igen?- szóltam bele a telefonba.
- Váradi Ella?- kérdeztek vissza.
- Igen.
- Meghoztuk a homijait- Így már értem a magyar beszédet…
- Azonnal megyek!
„Hát persze! Miért is nem akkor jönnének, amikor itt van Niall?!”- gondoltam, miközben lecaplattam a lépcsőn…
Egy óra múlva fáradtan dőltem végig a kanapén. Ez a folyamatos föl-le lépcsőzés a földszint és a 4. emelet között, elég fárasztó… Végig néztem a kis lakáson és olyan érzésem támad, mintha egy raktárba ülnék, a sok kartondoboznak hála. Mivel még nem készültem fel, hogy kipakoljak, bekapcsoltam a gépet, hogy skype-ozzak a többiekkel. Nagy meglepetésemre MINDENKI fent volt, így konferenciabeszélgetést indítottam. 2 óra múlva(igen 2 órát beszéltünk!!!) elköszöntem tőlük, mert ma még ki is kellene pakolnom . A beszélgetés elején arról számoltam be, hogy mi a véleményem Londonról, majd ők is meséltek nekem egy keveset… Aztán felvetette Era a „Mi van Niall-el?” témát, ami persze az összes lányt érdekelte, a fiúkat pedig nem (amit teljesen megértek), ezért ők elbúcsúztak. A (szerintük) Niall áradozásom után megállapították, hogy totálisan bele vagyok zúgva… Hiába mondtam, hogy lehet, de én még nem vettem észre, nem hittek nekem. Na, ilyenkor köszöntem el, mert ezt be tudják nélkülem is fejezni, sőt, én inkább nem is akarom hallani. Elővettem a telefonomat és írtam egy sms-t Niall-nek: Képzeld! Megjöttek a cuccaim:DD xxElla.
Tudtam, hogy nem fog rögtön válaszolni, ezért elraktam, bekapcsoltam egy One Direction albumot és nekiálltam ebédet csinálni, ami zacskós levesből állt. Miután jóllaktam, elkezdtem a pakolást. Egy fél óra múlva el kezdett rezegni a zsebem, ami nem jelentett mást, minthogy az én drága barátom elolvasta az üzenetem és most visszaírt: „Valahogy éreztem, hogy most fognak megérkezni… És, mit tudtál kezdeni magaddal nélkülemJ <3 xxN.”
„Semmit :/… 1órán át járkáltam a lépcsőházban fel-le a lépcsőkön a költöztetőkkel, 2 órán át beszéltem a barátaimmal, ettem és most pakolok zenét hallgatva.”- küldtem el. Nem sokkal később már jött a válasz:
„ Ha neked, ez a semmi, kíváncsi vagyok, hogy mit csinálsz, amikor csinálsz valamit:DD. A 2 órán át beszélgetésen pedig meg már meg sem lepődök… Mit hallgatsz?”
„Oké, köszi… -.- 1-et tippelhetsz!<33 Hogyhogy, ráérsz sms-ezni?”
„Tudod, hogy nem úgy értettem : ((. Nem tudomL. Kaja szüneeeeet. Éhes voltam…”
„Persze, hogy tudom és Titeket te bolond!!! :$$ Akkor egyél!! Holnap majd beszélünk<333”
„Jól van, úgyis mennem kell… :/// Akkor holnap! Csók: Niall”
„Én is csókollak: Ella”
Mosolyogva a visszasüllyesztettem a telefonom és neki álltam kipakolni.
6 órán keresztül pakoltam, néha eszegettem és este negyed10-kor boldogan néztem körbe a lakáson. Most már tényleg úgy tűnik, mintha lakna benne valaki, igazán otthonos lett.
Lefürödtem és most, ahelyett, hogy kiültem volna az ablakba befeküdtem az ágyba és elaludtam…