5. Város nézés

Amint kiszálltam a zuhany alól, hallottam, hogy valaki ráfeküdt a csengőre. Vizes voltam, de magamra tekertem a törölközőm és kirohantam, ajtót nyitni.

-          Szia!- mosolyogtam és beengedtem.

-          Meg se ölelsz?- szomorodott el.

-          Vizes vagyok, te!!!- nevettem.

-          Nem baj, nem érdekel- ölelt meg, amint viszonoztam, de csak egy kézzel, mert a másikkal a törcsim tartottam, hogy ne csússzon le.

-          Mindjárt jövök, csak felöltözöm- bontakoztam ki a szorításából.

-          Minek? Jó leszel így…

-          Ez most nem jön be- röhögtem –Addig  szolgáld ki magad és egyél valamit, gondolom fog férni belég kaja… Milyen lett?- mutatok körbe a kezemmel a lakáson.

-          Nagyon jó! De menj, öltözz fel, mert ma várost fogunk nézni.

-          Oké!- lépkedtem a szobámba, de elfelejtettem, hogy vizes a talpam (legalábbis az volt, amikor kifutottam), megcsúsztam, és hátra estem- Aaaau- suttogtam és ott maradtam egy ideig, hogy csillapodjon az iszonyú fájdalom a fejembe.

-          Mi volt ez a nagy koppanás?- jött ki Niall a konyhából.

-          Maradj ott!!! Ne mozdulj és csukd be a szemed- kiabáltam gyorsan.

-          Rendben, nyugi- ijedt meg és követte az utasításaimat- De miért? Mi történt?

-          Elcsúsztam és lejött rólam a törölköző…- pattantam fel és megint bebugyoláltam magam.

-          Micsodaaaa?!! Jól vagy?- kérdezte. Rögtön elfelejtette, hogy mit mondtam és odarohant hozzám, ami nagy szerencse volt, mert a hirtelen felállás miatt megszédültem és elszemcsésedett a szemem. Ha nem kapaszkodok Niall-be, tuti összeesek.

-          Jól vagyok!- nyugtattam meg, amikor már stabilan tudtam állni a lábamon.

-          Biztos?- fürkészett a szemeivel.

-          Aha- mosolyogtam - Mindjárt jövök- azzal óvatosan elcsúszkáltam a szobába. Felvettem egy sötétkék farmer csőnadrágot, egy rózsaszín ujjatlant, amin a LOVE felirat olvasható és a hasamnál van egy csomó kötve. A hajamat szorosan felfogtam majdnem a fejem tetejére, csináltam belőle egy masni kontyot. Átrobogtam a fürdőbe és kifestettem magam. Szemceruzával „körberajzoltam” a szemem, szempillaspirált és egy kis epres szájfényt raktam még fel.

-          Kész vagyok! Mehetünk- mondtam Niall-nek.

-          Csinos vagy- dicsért meg.

-          Köszönöm- fordultam körbe nevetve.

Elpakolt maga után, felhúztuk a cipőnket (ő egy fehér Nike cipőt én meg egy fehér Converse-t), magamhoz vettem a fekete táskám, beleraktam a telefonom, egy kis tükröt és a derekamra kötöttem egy fehér, vékony pulcsit. Felvettem a napszemüvegemet, amit még Niall-től kaptam és nevetve néztem, hogy szőke barátom is így tesz.

-          Csini a napszemcsid!- dicsértem meg én is.

-          Neked se rossz- nevetett velem.

-          Csinálunk egy képet?- kerestem elő a telefonom.

-          Már féltem, hogy nekem kell megkérdezni- röhögött- Inkább az enyémmel- nyújtotta, amikor már majdnem a táskám kiborításánál tartottam. Csak az 5. kép sikerült jól, amin viszonylag elviselhető fejem volt…

-          A többit töröld ki kérlek…

-          Minek? Szerintem már az első kép is jól sikerült. Biztos lehetsz benne, hogy mindegyiket megtartom.

-          Jó, legyen- nyújtottam ki a nyelvem- De akkor küldd át az utolsót.

-          Varázsszó?

-          Kérleeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeek!- vettem elő a telefonom (végre megtaláltam) és kioldottam a képernyő zárat.

-          Hát azt meg mikor csináltad?- kérdezte Niall, amikor meglátta, a háttérképem.

-          Amikor elaludtál a kedvenc filmemen… Naaa, küldöd?

-          Kész! De most már induljunk, mert holnapig nem végzünk- megfogta a kezem és elindultunk. Első úti célunk a London Eye volt.

-          De szép! És ide felülünk?- kérdeztem reménykedve.

-          Mit gondolsz? Szerinted elhoználak, úgy, hogy nem ülök fel veled?- kérdezte.

-          Jó, elismerem hülye kérdés volt… Akkor álljunk be a sorba, hogy minél előbb fel tudjunk rá szállni- húztam.

-          Van egy ötletem, gyere!- és előre indultunk a pénztár felé, de megállítottam a kezénél fogva.

-          Ugye nem akarsz egy kisebb vagyont ott hagyni, hogy rögtön felszálljunk?

-          Azt kihagytad, hogy csak a mienk legyen a fülke- mosolygott és már indult volna tovább, de nem engedtem.

-          Felejtsd el! Bár igazán csábító ajánlat, de inkább álljunk sorba… Azért- kezdtem magyarázni, mert elég értetlen tekintettel nézett rám- mert én se örülnék, ha több órája itt várnék, és jönne 2 ember és nem elég, hogy megelőznének, de még kb. a 10 férő helyes fülkébe csak ők szállnának be, gyere menjünk vissza!

-          De turista szezon vaaaaan- vinnyogott- és ilyenkor még többen vannak, mint általában… Lehet, hogy az egész napot itt fogjuk tölteni…

-           Jó… Akkor nem ülünk fel… Most hova megyünk?- kérdeztem szórakozottan, de nem megsértődve. Úgyis tudom, hogy megadja magát.

-          Legyen, álljunk sorba… De ha állandóan fényképezkednem kell… És különben is miért van mindig az, amit te mondasz?- ő viszont már sértődötten mondta, miközben beálltunk a sorba, ami jelzem, sokkal hosszabb lett.

-          1. nem halsz bele, ha páran képet kérnek tőled meg aláírást… Addig majd láthatatlanná válok, nyugi… A sorban- folytattam gyorsan, mielőtt közbe vághatott volna, ezért egy grimasszal válaszolt- egybe olvadsz az emberekkel, a kapszulában meg kiosztogatod, ha akarnak és békén hagynak. Ne feledd, legyél optimista. 2. csak azért van általában az, amit én mondok, mert a megfelelő érvelésem miatt megadod magad- feleltem a költői kérdésekre könnyedén, mire megforgatta a szemét.

Beismerem, tényleg sokat kellett várni (majdnem 3 órát), de szerencsére csak páran ismerték fel és a fülkében nem egy csapat tini lánnyal szálltunk be, hanem olyan 30-40 év körüli emberekkel, akik kértek a gyerekeiknek pár aláírást és békén hagyták… Nem ismerte be, hogy igazam lett, viszont én se, hogy neki is… Úgyis tudtuk.

Annyira gyönyörű volt, beláttuk az egész város. Niall azt mondta, hogy majd elhoz egyszer este is, hogy lássam felülről Londont kivilágítva is, de csak akkor, ha nem kell sorba állnunk. A kis kabinba csináltam panoráma képet és Niall-lel közösen, meg ő is csinált rólam majdnem egy albumot, hogy megbosszulja a sok várakozást, ugyanis én hülye kikotyogtam, hogy utálom, ha fényképeznek. De el kell ismernem pár jól sikerült, de volt amin épp pislogok vagy beszélek és ezeken Niall szétröhögte magát. Ilyenkor kaptam a lehetőségen és én is készítettem róla egy csomót, de az én bosszúm nem sikerült, mert mindegyiken CUKI volt. Sajnos túl jól tudok fényképezni…

-          És most hova megyünk?- kérdeztem izgatottan, amikor leszálltunk.

-          Hozzám… Most mutattam meg az egész várost- röhögött.

-          Oké! Igazán szép volt. Majd megkérem Ericet, hogy vezessen körbe és majd legközelebb megnézem, hol laksz…- adtam puszit az arcára és haza felé vettem az irányt- Szia!- elindultam és el kezdtem visszaszámolni. 3, 2,1 és…

-          Hé! Várjál, ugye tudod, hogy csak vicceltem? És most folytatom az idegen vezetést- futott utánam.

-          Persze, hogy tudom- mosolyogtam-  Én is csak szívattalak- nevettem el magam, mert már nem bírtam visszatartani.

-          Oh… Értem… Khm… Jó…- dadogott Niall. Tiszta édes volt… J- Szóval- vett egy nagy levegőt, hogy összeszedje magát- Big Ben? Igaz, hogy innen is látjuk, de megnézzük közelebbről?

-          Igen, menjünk!

-          Hölgyem, kérem, kövessen!- nyújtotta illedelmesen a karját és meghajolt. Nevetve belekaroltam és elindultunk. Séta közben beborult az ég és kicsit hűvös lett, ezért felvettem a pulcsim.

-          Aztaaaaa! Ez gyönyörű!!!- néztem fel a toronyórára és megint csinált a kis „szemét” egy képet- Tudnál mondani valami érdekességet róla?- kérdeztem.

-          Öhm… Hát nem… Sajnálom.

-          Nem baj- vontam meg a vállam- Én tudok!- azzal el kezdtem mesélni, mesélni és mesélni… - Ahj, bocsi, hogy untatlak!- kaptam észbe. Elvégre nem mindenkit érdekli a története, és ezek közé (ha beismeri, ha nem) tartozott ő is.

-          Nem! Folytasd…- mosolygott- Kérlek!- tette hozzá boci szemekkel, mikor látta a hitetlenkedő arcom.

-          Ha ragaszkodsz hozzá…- és röviden befejeztem az „előadásom”- Khm… Tényleg érdekelt vagy csak nem akartál megsérteni?

-          Egyik se- nevetett, aztán komolyabb arckifejezésre váltott- Lehet, hogy ez most idiótán fog hangzani és nyálasan, de ez van…- vont vállat.

-          És beavatsz, hogy mi van?

-          Szeretem hallgatni, ahogy beszélsz- pirult bele és lehajtotta a fejét- Hadd csináljak rólad még egy képet…- próbálta terelni a témát. Bevallom, tetszett, amit mondott, ezért adtam egy puszit és beálltam, hogy megcsinálja a képet. -Na, gyere! Megmutatom az egyik kedvenc helyemet, ha érdekel- mondta, megfogta a kezemet és maga után húzott.

Olyan fél óra séta után megérkeztünk egy park bejárata elé.

-          Ide szoktam esténként járni néha, ha úgy érzem ki kellene szellőztetni a fejemet. Úgy 10-15 perc a házamtól.

-          És tőlem?

-          25-30 percet saccolok… Bemenjünk?

-          Még szép!- kiáltottam és abban a pillanatban összerezzentem, mert megdörrent az ég. Még 2 perce se sétáltunk, amikor el kezdett ömleni az eső. Szaladva követtem Niallt, aki a házához vezetett…