8. Niall szülinapja

Szeptember 30.

Niall úgy tudja, hogy csak holnap érkezem. Szándékosan mondtam neki rossz időpontot, nehogy kijöjjön értem a reptérre és, hogy meglepjem. Sajnos a születésnapján nem tudtam ott lenni, mert akkor már Berlinben voltam. Hátra dőltem az ülésben, beraktam a fülhallgatót és kinéztem a repülő ablakán. Pár perc múlva azon kaptam magam, hogy visszaemlékezek a születésnapjára…

Szeptember 13.

Reggel álmosan mégis boldogan keltem az ébresztőre, több okból kifolyólag: 1. Ma végre péntek van és kipihenhetem magam a mostani hétvégén, az előzőn ugyanis Alex-szel, Michellel és Franzischkával (mi csak Fren-nek hívjuk) bulizni mentünk. Velük is egy cégnél fogok dolgozni és már az első héten egymásra találtunk és kiderült, hogy ők is London-ban laknak J.  A másik ok pedig Niall, ugyanis ma van a szülinapja! Remélem, hogy jó helyre dobtam be az ajándékot.

Niall mondta, hogy egészen biztos, délután fogják megtartani az ajándékozást és este mennek csak bulizni. Ma kivételesen iszonyúan lassan telt az idő, de végül eltelt. Gyorsan visszamentem a szállásra és ahelyett, hogy szokásosan leültem volna tanulni, a kezemben szorongatva a telefonom, tűkön ülve vártam, hogy mikor kapok már sms-t. Már fél 5 volt, amikor úgy döntöttem, mégis nekiállok az elméletnek. Már másfél órája okosodtam, amikor jött egy sms. Gyorsan megnyitottam, de csak egy tájékoztató volt, nem a várt üzenet. Remek…! Végre sikerült a tanulásra koncentrálnom, erre megint azon kattog az agyam, hogy nekik hány órát jelent a délután.

Fél óra múlva megint kaptam egyet. A számot nem ismertem, nem volt a telefonkönyvemben. Reménykedve nyitottam meg és EZ VOLT AZ!!!

„Most bontja az ajándékod. Szívesen segítettem. A számomat kötelező elmentened, remélem minél hamarabb megismerhetlek, mert Horan állandóan rólad beszél :D. Louis”

De jó! Végre! Benyomtam a gyors hívást (ami természetesen Niall volt) és már 2 csengés után felvette.

-          Ez a nap más, mint a többi, ezt Te is jól tudod…- kezdtem magyarul énekelni Halász Judittól a Boldog születésnapot-t. –Remélem nem voltam kihangosítva- kérdeztem félve, amikor befejeztem- Egyébként BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT! –köszöntöttem fel.

-          Köszönöm –hallottam a hangján, hogy mosolyog –és nem voltál. Pedig hidd el, ha eszembe jutott volna a meglepetéstől, megtettem volna.

-          Jobb, hogy végül nem!

-          Miért? –kérdezte „értetlenül”.

-          Mert nem tudok énekelni. Ezen kár vitatkozni, mert ez van…

-          Nekem tetszik!- nevetett.

-          Ha-ha! Hát ne szokj hozzá, mert utoljára énekeltem józanul- röhögtem.

-          Akkor majd eljössz egy „banda+barátnői” bulira hozzánk és leitatlak. Vagy ha nem én, Louis biztosan.

-          Ha sikerül…

-          Mert? Nem szoktál részeg lenni? Még néha se?- kérdezte hitetlenkedve.

-          Tényleg csak nagyon ritkán. Nem igazán szeretem az alkoholt…

-          Mert még nem ittál itt. Hidd el Louis és Harry olyanokat ismer…- kezdett nevetni.

-          Majd meglátjuk- mosolyogtam, mert már tudtam, hogy ha megkínál Louis vagy Harry valamilyen itallal, akkor ne fogadjam el. Bár azaz igazság, hogy kétlem, valaha is elmegyek egy ilyen bulira… De mivel ma a szöszi volt a szülinapos, nem akartam lelombozni a jó kedvét.

-          Adnád egy kicsit Ellát?- kérdezte egy egyre erősödő harmadik hang.

-          HÉ!- hallottam Niall hangját, viszont a következő pillanatban, már a harmadik szólt bele a telefonba:

-          Helló Ella! Louis vagyok!

-          Ó! Szia, köszönök mindent!

-          Tudod mivel hálálhatod meg nagylelkűségemet? –kérdezte fontoskodva és hallottam, hogy pár ember felröhög. De ahelyett, hogy folytatta volna, Niall hangja tért vissza és a háttérben egy durcásan magyarázó.

-          Ne haragudj!- szabadkozott.

-          Nincs miért- nevettem őszintén.

-          Én is beszélni akarok vele!- szólt egy távolból számomra ismeretlen.

-          Előbb én! Nem tudtam befejezni a beszélgetést, mert az ír elvette a mobilt! –Louis.

-          Srácok! Hagyjátok már őket! Elfelejtettétek, hogy ma van a szülinapja?- újabb ismeretlen hang. De a nyugodt hangleejtésből ítélve valószínű, hogy Liam volt.

-          NEM ÉRDEKEL!!!!- ordibálta Louis.

-          Kö-szö-nöm az a-ján-dé-kot! És ne ag-gódj, soha nem fe-lej-te-lek el. Leg-a-láb-bis nem egy hó-nap a-latt- nevetett kissé lihegve.

-          Drága, te futsz?

-          I-gen. Ez a két ő-rült be-szél-ni a-kar ve-led…

-          Figyelj! Akkor majd holnap felhívlak, vagy te engem, rendben?

-          Ne! Még ne rakd le kér-lek…

-          Holnap nyugodtabban tudunk beszélni- érveltem.

-          Ak-kor majd sky-po-unk –jelentette ki.

-          Megbeszéltük!- nevettem- Szia! Még egyszer nagyon boldog szülinapot!

-          Szia!- mondta szomorúan és leraktam.

Ez így nem mehet tovább! Muszáj lesz kiszerelmesednem belőle. Talán, ha kevesebbet beszélünk… Úgyis egyre több a tanulni való. Visszaültem a könyveimhez, de abban a pillanatban el kezdett csörögni a telefonom. Niall.

-          Mondjad! –szóltam bele mosolyogva. Inkább hagyom ezt a „kevesebbet beszéljünk” dolgot, hiszen nem tudnám megvalósítani. Viszont Niall hangja helyett Louis-é fogadott, suttogva.

-          Na, szóval! Úgy tudod meghálálni, hogy eljössz velünk majd egy buliba, hogy megismerjünk téged. Rendben?

-          Öhm… Figyelj! Én nagyon szeretlek titeket, meg a zenéteket, de…

-          Akkor miért nem akarsz velünk találkozni? –szomorkodott.

-          Szeretnék, de…

-          NINCSEN DE! –szakított félbe, de most már hangosan –Basszus… Lebuktam.

-          Louis, mit csinálsz?- kérdeztem terelve a témát.

-          El kellett bújnom, hogy felhívjalak… NE TERELD A TÉMÁT, ismerem a „trükköt”, és nincs sok időm, mert mindjárt megtalálnak. Szóval ígéred, hogy megismerkedsz velünk?

-          Egyszer…- tettem hozzá- Igen.

-          Mondjuk…   - kezdett tervezgetni Lou, de hirtelen ajtó csapódást hallottam.

-          LOUIS WILLIAM TOM…- bontották a vonalat. Hát ez remek! Persze, szeretném megismerni őket, de előbb rendeznem kell magamban a dolgokat Niall-lel kapcsolatban. Nagyot sóhajtva ültem vissza, de 2 sor olvasás után megint megjelent szőke barátom képe a mobilomon.

-          Igen?- kérdeztem most már gyanakvóan.

-          Üdv, Harry vagyok!

-          Öhm… Szia, Ella…

-          Tudod hozzám is igazán bedobhattad volna a kis csomagod- kezdett csevegni.

-          Nem tudtam, hogy hova kerül, csak azt, hogy az egyik bandataghoz- szabadkoztam meglepve.

-          Értem. Így mindjárt más. De ha tudtad volna, hol lakom, akkor engem választasz?

-          Természetesen –mosolyogtam. Kop-kop. Némán sóhajtva felálltam ajtót nyitni.

-          Szia! –köszönt Alex.

-          Szia!

-          Ó, zavarok? –kérdezte némán.

-          Ki az? –hallottam Harry hangját.

-          Alex, az egyik barátom- válaszoltam- Most mennem kell, remélem nem baj…

-          Jól van, nem bánom- sóhajtott színpadiasan- De legközelebb nem rázhatsz le.

-          Észben tartom, szia! –nyomtam ki –Mi szél hozott? –kérdeztem miközben kikapcsoltam a telefonom.

-          Kikapcsolod?

-          Igen, mert óriási telefonszámlát csinálnak szegény Niall-nek.

-          De hát Horan-nek sok pénze van, nem?

-          Először is Niall-nek hívják! Másodszor pedig akkor se csináljanak neki nagy számát.

-          Jó, bocsánat. Tényleg sajnálom…- mondta őszintén.

-          Én is, hogy így felkaptam a vizet. Igaza van Michealnek… Nem akarom elfogadni, hogy ő egy sztár…- szomorkodtam –Idióta voltam, hogy emiatt összevesztem vele.

-          Pont ezért jöttem!- mosolygott és megölelt –Nézd csak kik jöttek még! –húzott ki a folyosóra, ahol Fren és Mike állt.

-          Sajnálom, hogy…- kezdtem ismételni magam.

-          Ne folytasd, hallottam –ölelt meg Mike  –Baj, ha én nem kérek bocsánatot? –kérdezte félve.

-          Nem –nevettem –Örülök, hogy őszinte voltál és ezért nem kell bocsánatot kérni, én komolyan gondom, hogy mondjátok el a véleményeteket. Csak legközelebb kicsit tapintatosabban –néztem rá és Fren is megölelt, hogy ő se maradjon ki, majd megszólalt.

-          Akkor én is lehet őszinte? –tette fel a költői kérdést, de azért bólintottam –Bele vagy zúgva Niall-be!

-          Te-tessék? –döbbentem le. Honnan tudja?

-          Ki ne mond, hogy nem! Tiszta piros vagy. Még nem láttalak elpirulva –kuncogott. Megfogtam az arcom és tűz forró volt. A fiúk meg röhögtek egy sort. Ha már mindenki őszinte én is elmondom mi nyomja a lelkem:

-          2 hete ismersz- világosítottam fel, majd kifakadtam- Figyeljetek, el szeretném felejteni, mármint csak barátként akarok rá gondolni…

-          WAS? –csattant fel Fren. Ha németül kezd beszélni, az korántsem jó…

-          Lányok –szólt Mike –Szerintem ezt nélkülünk is meg tudjátok beszélni…

-          Menjetek csak csajozzatok be! –fújtatott, de mindenki tudta, hogy az én kijelentésem miatt ilyen… feszült.

-          Holnap találkozunk –köszöntek, Freni meg belökött a szobámban.

-          De hát amiket meséltél, teljesen egyértelmű, hogy ő is szerelmes beléd –értetlenkedett.

-          Ezen én is elgondolkodtam…

-          És? –csillant fel a szeme.

-          Rájöttem, hogy híres –sóhajtottam és leültem ott ahol voltam, a hátamat meg neki döntöttem a csukott ajtónak –Tudod, sokat számít mások véleménye és nem bírnám elviselni az utálkozókat, meg az újságírókat… Jobban járunk, ha barátok maradunk.

-          Ahj! Miért kellett mondani Micheal-nek, hogy világhírű?!

-          Ne őt hibáztasd. Én is tudtam/tudom. Csak nem akartam belegondolni. De kérlek ne beszéljünk erről –vettem elő a telefonomat és bekapcsoltam, mert ha nem terelem el a figyelmem, sírni kezdtem volna. Miért lettem mostanában ilyen bőgős? 2 percig a gondolatainkba merülve ültünk. Én az alvó Niall-t és az összekulcsolt kezünket bámultam. Hirtelen felindultságból írtam neki egy sms-t.

„Sajnálom, hogy nem tudtunk többet beszélni L. Még egyszer boldog születésnapot! Bulizd ki magad, de nehogy felszedj valami csajt ;)! <3 xx Ella” –elküldtem és kis idő múlva már jött a válasz.

„Tudod,hogy nekem csak Te vagy :*. És te se pasizz be, ha lehet. Vagy már megtetted? Miért kapcsoltad ki a telefonod? :/. xxNiall.”

„Megnyugodhatsz nem jöttem össze senkivel és NEM is fogok. Harry meg Louis hívogatott a telefonodról és nem akartam, hogy nagy legyen a számlád. <33 ”

„Értem, aranyos vagy! <3 <3 <3 Na mennem kell, mert megérkeztünk :/. Holnap :*”

„Bulizd ki magad 20 éveském! Holnap skype! <333 (Vigyázz magadra, még kellesz nekem)”

Sokáig néztem a mobilom, hátha visszaír, de nem tette.

-          Ő most bulizik. Nézünk horrort? –próbálta rémisztő hangon kérdezni Fren és felállt.

-          Miért mindig horror? –nyöszörögtem.

-          Romantikus film most fix, hogy ki van lőve, dráma szintén. Akció filmet nem szereted és a vígjátékhoz nincs kedvem –érvelt.

-          Akkor thriller? –nyújtottam a kezem jelezve, hogy igazán felhúzhatna, amit egy szemforgatással körítve megtett.

-          Oké! Az tényleg jobb.

-          Itt alszol?

-          Igen. Már féltem, hogy nekem kell megkérdeznem.

A film után (nekem nagyon tetszett J) adtam neki egy pizsit, hogy ne kelljen a szobájába mennie és lefeküdtünk aludni.

Hajnali fél2-kor valaki hívott. Gyorsan felvettem, hogy Fren ne ébredjen fel.

-          Hallo? –suttogtam kómásan és kibotorkáltam a szobából.

-          Ella? Ella én szeretlek. Nem tudok csak a barátod lenni. Legyél a barátnőm kérlek, kérlek, kérlek, kérlek, kérlek…- ismételte majdnem sírva Niall. Tudtam, hogy részeg, mert a nyelve eléggé akadozott beszéd közben. Azt mondják, hogy a részeg amber a legőszintébb… Szóval kellek neki. Úgy érez irántam, mint én iránta. Lehet, hogy más ilyenkor örülne, de engem teljesen lesokkolt. Csak bámultam magam elé.

-          Haló, Ella? Jól vagy? Liam vagyok, figyelj –kezdett bele.

-          Tudom, hogy nincs magánál –szólaltam meg –Kérlek, ne engedd, hogy többet igyon. Vagy inkább csak vigyázz rá.

-          Oké, persze. Úgyis már indulni akartam velük.

-          Sikerülni fog egyedül? –kérdeztem félve, nem mintha tudnék segíteni.

-          Már máskor is ment, nem lesz semmi baj.

-          Rendben. Még valami.

-          Mondjad.

-          Niall holnap nem fog emlékezni erre a hívára, és szeretném, ha nem is tudná meg–jelentettem ki határozottan.

-          Biztos?

-          Holtbiztos. Sok sikert! –nyomtam ki. Még sok ideig bámultam magam elé, Nem mondhatni, hogy gondolkodtam és kattogott az agyam… Épp ellenkezőleg. Ürességet éreztem. Amikor már alig bírtam nyitva tartani a szemem, visszasétáltam a szobába, bedőltem az ágyba és mintha mi sem történt volna, elaludtam…